Nem a rossz családi helyzet miatt döntöttem így, sokkal inkább azért, mert úgy éreztem, hogy ideje a saját lábamra állni. Érettségi után a Dunaújvárosi Főiskola Kommunikációs Szakára kezdtem el járni, ezzel párhuzamosan pedig egy műkörmös tanfolyamot is elvégeztem, és rögtön el is kezdtem dolgozni az új szakmámban.

12 évig ez egy stabil munka volt számomra. Ez idő alatt anyukám nagy bánatára otthagytam a Főiskolát, mert azt éreztem, hogy az nem az én utam. A körmözésen kívül rengeteg területen próbáltam ki magam: voltam shopos lány a benzinkúton, pultos egy helyi disco-ban, kajafutár, sőt, egy szórakoztató központ üzletvezetője is.

 

Egy dolog volt számomra fontos: függetlennek maradni. Ezért volt, hogy kétszer-háromszor annyit kellett dolgoznom, főleg, hogy az anyagi függetlenségem mellett az álmaimról sem szerettem volna lemondani…

Aztán 2011-ben hatalmas csoda köszöntött be az életembe – kismama lettem!

 

Leírhatatlan érzés volt, különösen azért, mert évekig éltem abban a tudatban, hogy talán sosem lehet saját gyermekem. Óriási tervekkel és álmokkal férjhez mentem, és megérkezett életem legnagyobb ajándéka: a kisfiam, Csabi.

 

Megnyugodott az életem, otthon voltam, magamra öltöttem a feleség-anyuka szerepet. A várandósságomat megelőzően nem mozogtam semmit, így a szülés után sem hiányzott a sport, az aktív életmód. Viszont ebben az időszakban minden főzőműsort megnéztem – és nem csak néztem, de meg is főztem azokat az ételeket.

Hihetetlenül elhíztam…

…méghozzá úgy, hogy szinte észre sem vettem. Éreztem ugyan, hogy baj lehet, de mindenki nyugtatott: „Te már anyuka vagy, ez természetes! Ne félj majd lemegy magától!”

Hát.. nem ment le! Az első arculcsapás akkor jött, amikor már lihegtem, amikor a gyermekem után kellett futnom… Olyan voltam, mint egy úthenger… Dühös és elégedetlen voltam magammal, éreztem, hogy sürgősen változtatnom kell valamit!

Az étkezéssel kezdtem: elkezdtem odafigyelni arra, hogy mit eszek. A klasszikusnak mondható „se fehér liszt, se cukor” diétával indítottam, ami elég is volt egy darabig. Örültem, mert már ruhákat kellett cserélnem. Ekkor volt 97,5 kg a testsúlyom. Mivel induláskor nem mértem meg magam, így a ruhaméretek alapján az induló testsúlyomat kb. 107 kg-ra tippeltem.

Úristen..!
Szörnyű volt szembesülni a számokkal és az a kérdés járt a fejemben: „Hogy tehettem ezt magammal??”

Nagyon el voltam keseredve… Attól pedig még jobban, hogy ezen a ponton megállt a súlycsökkenés és egyszerűen nem akart tovább menni lefelé. Olyan kicsire zsugorodott az önbecsülésem, hogy nem ismertem saját magamra. Mindenféle, internetről rendelhető csodaszerrel próbálkoztam – a végeredményt gondolom sejted: nem hozták meg a vágyott eredményeket, én pedig egyre mélyebb gödörben éreztem magam.

Ekkor jött a majdnem végzetes ötletem: a koplalás.

„Ha nem eszek, akkor majd lemegy!” – gondoltam. 28 napig (!) egy falatot sem ettem. Ha nagyon éhesnek éreztem magam, kortyoltam egy kis langyos vizet. Semmi erőm nem volt, és ami a legdurvább: egy dekát nem fogytam! Na ettől teljesen kiborultam…

A huszonnyolcadik napon arra keltem reggel, hogy iszonyú fejfájásom van.

Olyan, hogy nem tudtam felemelni a fejem, nem tudtam megmozdulni és be is lázasodtam. Délután felhívtam anyukámat, hogy nagyon rosszul vagyok… Hétvége lévén az ügyeletre mentünk, persze nem meséltem el neki, hogy mit csináltam. Ekkorra már a gyomorom is annyira szúrt, hogy felegyenesedni sem tudtam. Kaptam egy injekciót, azt mondták, ha nem lesz jobb egy órán belül azonnal kórházba kell mennem.

Nem lett jobb. Nem sokkal később a Dunaújvárosi Kórház Sürgősségi Osztályán találtam magam. Rögtön be is vittek a vizsgálóba, nem voltam túl jó állapotban. Vérvétel és egyéb vizsgálatok után infúziót kaptam és bent tartottak éjszakára. Másnap reggel megjöttek az eredményeim, de a legrosszabb rémálmomban sem gondoltam volna erre: minden értékem „csillagos” volt… (és nem 5ös…)

Kórosan kiürült a szervezetemből szinte minden, nüansznyi választott el attól, hogy a szervezetem feladja. Amikor ez tudatosult bennem, egy olyan érzés fogott el, amit leírni is nehéz. Egy pillanatra megállt a világ és csak a kisfiam volt a szemem előtt, az hogy érte felelősséget vállaltam. Ő vár rám otthon és ennél semmi sem lehet fontosabb. Így nem volt más, fel kellett állni abból a sötét gödörből amiben voltam.

Döntöttem: elég volt!

 

Először lelkileg, aztán testileg kellett „összeraknom magam”. Újra, új alapokon. Összeszedtem magam, és pár hét fizikai felépülés után belevetettem magam a szakirodalomba. Nem volt számomra világos, hogy mit és hogyan kellene csinálnom, azt viszont tudtam, hogy olyan életvitelt kell kialakítanom magamnak, amit akár egy életen át tudok tartani. Ekkor 2013 májusát írtuk.

Majd egy év telt el a radikális életmódváltásom után. 2014 februárjában 20 kg-os fogyásnál tartottam, amikor már az emberek is észrevették, hogy valami óriási változáson megyek keresztül. Egyre többen kértek meg, hogy segítsek. Így hát csináltam egy ingyenes klubot, ahol hetente találkoztunk, recepteket cseréltünk és edzettünk.

Egyre többen és többen lettünk.

Nem egyszer volt úgy, hogy 30-40 fő volt jelen ezeken az alkalmakon. Én pedig végre azt éreztem: ”Itthon vagyok!” Szárnyalt a lelkem, minden egyes alkalommal azt éreztem, hogy az utamra kerültem. Annyira lelkes lettem, hogy szép lassan egy új álom körvonalazódott ki a lelki szemeim előtt: elhatároztam, hogy FITNESS EDZŐVÉ VÁLOK!

Ezt az elhatározásomat nem sokkal később az első hivatalos “papír” megszerzése követte – Gymstick Tréner lettem. Leírhatatlanul boldog voltam. Tele energiával és töretlen lelkesedéssel vetettem bele magam életem új fejezetébe!

Azóta több, mint 9 év telt el.

 

Ez idő alatt rengeteg tapasztalattal lettem gazdagabb. Összesen 21 különböző képzésen vettem részt, folyamatosan tanulok, fejlesztem magam. 6 éve vagyok a Fitness Company oktatói csapatának a tagja, amire rendkívül büszke vagyok! Imádom azt amit csinálok, szuper jófej vendégekkel, kollégákkal van szerencsém együtt dolgozni!

 

Hiszem, hogy kellő motivációval, kitartással bárki képes hasonló eredmény elérésére.

Ha nekem sikerült, Neked miért ne menne?

A sorsod a TE kezedben van!

„Ne higgy annak, aki azt mondja, nem vagy rá képes! Ha van egy álmod, ne mondj le róla!”